DunaLog Projektek »

Duna Projekt Portfolió

Az Európai Duna Régió Stratégia elkészítésének Európai Bizottság általi támogatása világos állásfoglalás volt amellett, hogy a kibővült Európa új növekedési hajtóerői lesznek az új regionális politika prioritásai. A Duna Régió stratégiakészítési folyamat eredménye egy széleskörű konszenzuson alapuló, konkrét stratégia és kooperációs projekteket definiáló cselekvési terv, amelynek célja, hogy elősegítse a versenyképes és élhető régió elérését.

A Duna Projekt Portfolió célja, hogy a folyó mentén indított vagy tervezett közösségi és magánerős nagyberuházásokat egységes formában megjelenítve átnézeti képet adjon a Duna mente fejlesztéseinek trendjeiről és felrajzolja a térség aktuális jövőképét. A DPP-vel láthatóvá tesszük, és köztudatba emeljük, hogy a Duna menti közösségek milyen különböző válaszokat adnak az őket ért kihívásokra, illetve a tervezett beavatkozások egységes megjelenítésével a közös és stratégiai gondolkodás elindítását szeretnénk elérni. Mivel a térség számára elérhető Európai Uniós források végesek, szükséges megtalálni azokat a projekteket, amelyek a Duna-völgy minden közössége számára haszonnal járnak, és amelyekhez a legnagyobb magánerőt megmozgatva tudnak kötődni a helyi források. A stratégiakészítésnek és a portfolió kidolgozásának tehát ennek a mindenkinek hasznot hozó célrendszer kidolgozását kell szolgálnia.

A DPP lényege a projektgazdák stratégiai párbeszédbe történő bevonása, érdekeltté tétele. A DPP feltöltését a DunaLog és Duna Iroda partnerek segítségével folyamatosan végezzük. Az így előálló adatbázis alapul szolgálhat a Duna térség egységes nemzetközi megjelenéséhez – pl. DonauReal ingatlan- és projektfejlesztői vásár – és a Stratégia zászlóshajó projektjeinek megtalálásához.

A DPP kizárólag az érdekeltek cselekvő közreműködésével érheti el kitűzött célját, így minden, a sikeres és élhető Duna Régió kialakulását szolgáló kezdeményezésnek örömmel ad helyet. Kérjük, keresse a DunaLog program projektmenedzserét, Török Líviát a + 36 1 411 0976-os telefonszámon, vagy a torok@studmet.hu címen.