Legutóbbi esemény
2010. első felében zajlanak a Duna Stratégiával kapcsolatos Stakeholder Konferenciák. A Stakeholder Konferenciák célja, hogy a szereplők széles spektrumának bevonásával - egy közös, több pilléren nyugvó, perspektivikus Duna Stratégia létrehozása érdekében - megvalósuljon a közös gondolkodás, az alulról jövő építkezés hangsúlyozásával. Így a készülő stratéga átfogó, strukturált elvek és ezek mentén kialakított akciók tárháza lehet, melyben minden érintett megtalálja a neki szóló lehetőségeket és feladatokat.
A hazai stakeholder konferencia megrendezése két lépcsőben zajlik.
Első lépcsőként, mintegy előkészítvén, megalapozván a nemzetközi konferenciát, 2010. január 20-án megrendezésre került egy nemzeti szintű stakeholder konferencia. Ezen a hazai viszonylatban érintett „Duna szereplők” kerülnek megszólításra és egyben felkérésre aktív közreműködésre a készülő Duna Stratégia kialakításában. A januári konferencia sikerét a Duna Partnerségi Hálózat tagjainak aktív közreműködése jelentősen meghatározza. A januári, nemzeti szintű konferencián szerzett tapasztalatok, valamint az itt összegezhető egységes magyar álláspont segíti a 2010. február 25-26-ai nemzetközi konferencia előkészületeit és sikerét, mely a stakeholder konferencia második lépcsője. A nemzetközi stakeholder konferenciával párhuzamosan zajlik 2010. február 25-én Budapesten a Duna-csúcs, a Duna-menti miniszterek csúcstalálkozója. A kétlépcsős konferencia megállapításait, felvetéseit és eredményeit egy tanulmány foglalja össze, melynek tartalma a készülő Duna Stratégiába beépítésre kerül.








