DunaLog Projektek »

Nemzetközi Egyetemi Workshop

Vízreszállás Workshop 

A Studio Metropolitana a Duna Főutca program keretein belül szervezi a Nemzetközi Egyetemi Műhelytalálkozót (Vízreszállás Workshop), melynek célja a metropolisz régió térbeli fejlesztési alternatíváinak kidolgozása.

A workshop tematikus fókuszának a meghatározásában két szempontra koncentráltunk. Tágabb összefüggésben közelítve olyan téma kiválasztása volt a cél, ami releváns fejlesztési módszertani kihívást jelent az átalakuló Kelet Európai demokráciáknak, ezért előmozdítja a stratégiai fejlesztési paradigmaváltást, így ideális téma egy közös Dunai fejlesztési kultúra megalapozására. Másrészt pedig a workshopot és annak eredményét minél jobban beleilleszteni a Budapesti Duna Stratégia fejlesztési folyamatába.

A Duna Főutca fejlesztési módszertanának alapja a mai tervezési módszertanban meglévő hiányra adott válasz, mely 2002-ben született és azóta több kísérleti projekten kipróbált módszer, a Struktúraterv fejlesztési eszköze volt. A workshop ennek a stratégiai tervezési módszernek a térbeli tervezési eszközét szeretné közösen kipróbálni és megvitatni a résztvevőkkel.

Terveink szerint a workshop során az addigra körvonalazódó Budapesti Duna Stratégia alapján a Budapesti Metropolisz régió térbeli összefüggéseit vizsgáljuk, térbeli folyamatait és térbeli infrastruktúráit ütköztetjük. A workshop általános célja ezek segítségével felvázolni a metropolisz régió térbeli fejlesztési alternatíváit. Az így kialakuló térbeli stratégia alapozza meg a későbbiekben a Budapesti Duna szakaszra kiírandó nemzetközi városépítészeti ötletpályázat programját és a beavatkozási területeket.

Ha a hipotézisünk megalapozott, a workshop rövidtávú és Budapest specifikus eredményén túl a Struktúraterv térbeli tervezési eszközének kipróbálása és annak tapasztalatai egy olyan dialógus kiindulópontjául is szolgálhatnak, ami hosszabb távon megalapozhatja a stratégiai tervezés térbeli módszertanát. A közös gondolkodás és cselekvés tapasztalatiból kibomló további diskurzusok pedig megalapozhatnak egy koherensebb és konzisztensebb fejlesztési kultúrát a Duna Makro Régióban.

A Vízreszállás workshop 2010. tavaszán kerül megrendezésre Budapesten.